Sporttudomány

A Sporttudományi Csoport sporttudományi méréseket végez, amelyek fő fókusza a játékosok készenléti állapotának felmérése és ezáltal a teljesítmény optimalizációja. Ide tartoznak többek között az edzés- és mérkőzés mérések, a vegetatív idegrendszer egyensúlyát mérő szívfrekvencia variabilitás mérések, a hidratáltsági állapot mérése, a kapilláris vérből az izom mikrosérülés marker kreatin-kináz meghatározása, valamint az alvás mennyiségi és minőségi jellemzőinek nyomon követése. Ezen adatokból kirajzolható a játékosok egyéni profilja, amely a terhelésre adott egyéni válasz és a regeneráció lefutásának feltárásán keresztül komoly segítséget nyújt a tétmérkőzések és sorozatterhelések során a teljesítményoptimalizációban. A Sporttudományi Csoport további célja és feladata a nemzetközi sporttudományi életbe való bekapcsolódás nemzetközi publikációkon keresztül, ezáltal növelve az alkalmazott sporttudomány hazai és nemzetközi elismertségét. 

A sporttudományos területen az előrelépéshez kiemelt fontosságú az együttműködés javítása a válogatott játékosokat adó akadémiákkal és utánpótlásnevelő központokkal. A játékosok a szezon döntő többségét a klubjukban töltik, a válogatott összetartások rövid időtartama és a nemzetközi mérkőzések nem teszik lehetővé maximális terheléssel járó laboratóriumi vagy pályatesztek elvégzését, így a fejlődéshez nélkülözhetetlen, hogy az MLSZ szakemberei is rálássanak a válogatott játékosok klubnál elvégzett mérési eredményeire. Ehhez két alappillér megvalósítása szükséges. 

Az edzés- és mérkőzés monitorozó eszközök beállításainak és paramétereinek egységes használatát, valamint a motoros, humánbiológiai és erőtesztek egységesítését foglalja magában. 

 

Egységes nemzeti adatbázis létrehozása

Az MLSZ-nél és a kluboknál dolgozó szakemberek ugyanazt az elektronikus felületet használják a napi munka során a játékosokról keletkező adatok rögzítésére és elemzésére. Erre a problémára megoldást jelenthet például a már kifejlesztett Talent -x rendszer egységes bevezetése. A szoftver kétirányú adatáramlást tesz lehetővé a válogatott játékosokat adó klubok, valamint az MLSZ szakemberei között, így az MLSZ szakemberei pontosan láthatnák a válogatott edzőtáborok előtt, hogy a meghívni kívánt játékos milyen teljesítményt nyújtott a klubjában és milyen terhelést kapott. Ugyanezen adatokat kapná meg automatikusan a klub is a válogatott edzőtábort követően.

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS